Nem nyugszik a német külügyminiszter, újabb szankciókat vezetne be Oroszországgal szemben

Johann Wadephul reményét fejezte ki, hogy az intézkedések súlya rábírja majd az orosz államfőt arra, hogy tárgyalóasztalhoz üljön.

Elvileg az orosz tank került ki győztesen a találkozásból.
Nem túl sok olyan felvételt látni az ukrajnai háborúból, melyek során harckocsik ütköznek meg egymással, sok szakértő hívja fel a figyelmet annak tényére, hogy ez a konfliktus elsősorban tüzérségi háború. A napokban azonban felkerült egy olyan felvétel az internetre, melyen egy orosz és egy ukrán tank szinte közvetlen közelről ment neki egymásnak – szúrta ki a Portfolio.
A portál szerint az ukrán és az orosz tank „test test elleni csatájából” utóbbi került ki győztesen, bár hozzá kell tenni, hogy a felvétel elég rossz minőségű, és nehezíti a szereplők beazonosítását, hogy mindkét fél régi szovjet haditechnikát használ.
„Az ukrán tank látszólag egyáltalán nem lő rá az orosz tankra, azt nem tudni, miért. Elképzelhető, hogy nem észlelték a támadót, ahogy az is, hogy azt hitték, baráti tűz érte őket. A konfliktus eleje óta probléma, hogy mindkét harcoló fél jelentős többségben szovjet haditechnikára támaszkodik, ezért rengeteg a baráti tűz. Az is lehet, hogy valamilyen személyi vagy műszaki hiba történt” – írja a portál.
Nyitókép: Twitter